2. Fejezet

Terepszemle

Úristen mindjárt bealszom. Első nap az új sulimban… Erre a gondolatra máris éberebb lettem. Kíváncsi vagyok milyen lesz.. :) Remélem, nem leszek megint az a lúzer, mint aki általánosba voltam… Hát most minden másképp lesz! Egy nagy levegő meg egy tiszta lap!  És végre olyan leszek, amilyen mindig is akartam lenni…

Fél óra múlva már ott is voltam a suli előtt. Még tegnap megbeszéltük Bridgettel, hogy 7. 30kor tali. És persze megint késtem. Mint mindig. 
-         Késtél - szólalt meg Bridget.
-         Tudom, mindig mindenhonnan elkések. xd
-         De ne késs, mer nem várlak meg – figyelmeztetett nevetve.
-         Oké, igyekszem. – mondtam majd elindultunk irodalomra.
Az első szünetben Bridgettel felmértük a terepet, mivel ez egy varrós suli, ezért nem számítottunk sok pasira, és hogy annak a kevésnek a fele is buzi lesz. Mondjuk a hátam közepére sem kívánok még egyet… Annyira nekem bőven elég, hogy álmodozhassak valamiről, ha unatkozom. Többre amúgy sem jók. A csokik ezerszer jobbak! :3 Édesek, van kockájuk, növelik a boldogság hormonokat (félreértés ne essék, nem vagyok stréber, csak néha figyelek bioszon..), és nem bántanak meg! Az első emelet lett a törzshelyünk, minden szünetben ott lógtunk, mert ott szinte mindenki megfordult, és jó meleg a radiátor! Aztán később, a nap vége felé, mikor épp indultunk volna vissza kémiára, megint megbabonázott az az arc, az a szempár, az a mosoly… Aminek lehetetlen ellenállni! S megvillant fogsora, mi az én szívem sötét, és jéghideg mélyére hatolt! Mintha… az kiáltotta volna: ’Hey, ébredj! A boldogság várhat reád!’ Hát hogyne. Majd pont most török ki a kalitkából, és pont őérte! Nevetséges. Gyorsan megráztam a fejem, hogy ez a hülyeség kimenjen a fejemből, mert úgyse sülnek ki jó belőle. Nem kell több csalódás épp elég volt ennyi. De… ez a srác vajon ki lehet? És mért van rám ilyen hatással? Latolgatásomból megint Bridget ébreszt fel:
-         Angel, mit láttál? – tudakolta.
-         Ja, semmit, csak azt hittem ismerem az egyik csajt, de tévedtem. – hazudtam, majd ballagtunk tovább a lépcsőn. 

Kimondhatom hivatalosan is, hogy a kémia tanár egy köcsög. Öreg, ősz hajú hárpia, aki idegesítő, és láthatóan nem bírja a gyerekeket. Az első tanár akit képtelen vagyok elviselni. Fasza. Az utolsó óránk rajz volt. Imádom Bill bá-t! Nagyon jó arc! Még azt is megengedte, hogy órán zenét hallgassunk! Imádja a filmeket, kedves, rendes, elég fiatalos olyan 30 körül lehet, izmos, de nem tűnik izomagyúnak, az öltözködésében a lazát, és az elegánst stílusosan keveri, haja felzselézett, kábé olyan, mint Edwardé. Iphone a kezében, csokibarna szemeit, szemüveg fedi, ami illik hozzá. Kémia tanár ellentéte!

Délután a legjobb barátnőm, Ellie várt, a pasijával, George-dzsal, hogy végre mehessünk kicsit hülyülni. Újabban 3-asban vagyunk, mert hát Richyvel... tudod.. vége... és a 4-es csapatból 3-an maradtunk meg. Richy egyik napról a másikra elfelejtett... Ez nagyon bánt. Ennyit ért volna neki a kapcsolatunk? Pedig olyan szép nyarunk volt együtt! Kár, hogy sohase lesz még egy ilyen! De hát nem depizhetek, hisz vannak akik szeretnek, pl.: Ellie, meg Demi. Rájuk mindig számíthatok, ők a legjobb barátnőim! Jut eszembe! Megígértem Deminek, hogy suli után felhívom. Na majd ha hazaértem.
- Hali! - köszöntem mindkettőjüknek. - Na go! - mondtam, s megindultunk hazafele. - Milyen volt a gimiben? - kérdeztem mosolyogva Elie-től.
- Már most ismer a fél suli, tudod, Carl által. (Ellie bátyja) Most végzős a kis buzi. - nevetett. - De amúgy nem olyan szar. Spanyolt tanulok.
- Na az tök jó!  Akkor jó helyre kerültél, nemde? - mondtam, miközben a  villamos felé ballagtunk.
- Ja. És neked, hogy tetszik a Művész Gimi? - kérdezte.
- Imádom!! A kémia tanárt ki nem állhatom, de a rajz tanáromat imádom! - ugrándoztam -ja és persze pasikból alig van. De az osztálytársam Derek, nagyon helyes! - mondtam, de kihagytam azt az ismeretlen srácot, aki teljesen megbabonázott...
- Az egyetlen fiú az osztályodból? - kérdezte.
- Ja. Csak a menő csajok máris rácuppantak. Tudod... - mondtam.
- Az szar. 
- Az. Amúgy még mindig nem érdekli, hogy mi van velem? - kérdeztem szomorúan.
- Hát... Nem érdeklődött irántad... Sajnálom. - válaszolta megbánóan George.
- Jó tudni, hogy ennyit értem neki, hogy ennyit ért ez a nyár, és mindaz amiken keresztül mentünk. Csak úgy dobott. Csak játszott velem... Ez nem lehet igaz... - mondtam még mindig hitetlenkedve. Olyan komolynak tűnt a dolog, olyan biztos voltam abban, hogy tényleg szeret, de egyik napról a másikra, egyszerűen csak azt mondta nem érez már úgy irántam... És ahelyett, hogy küzdöttem volna, hagytam elengedni... Megint... 
- Jaj cuncim, hagyd azt az idiótát! Nem tudja milyen értékes, és egyedülálló embert hagyott el. Ha ilyen hülye volt, hogy nem vette észre milyen kincs vagy, akkor az az ő baja. Nem érdemli meg, hogy bánkódj miatta! - mondta Ellie, és tudtam igaza van, de akkor is szeretem. Ez ellen nem tudok mit tenni.
- Tudom, tudom. Igyekszem. - mondtam visszafojtva a torkomban lévő gombócot.
- Nálam egy csomó pasi van, helyesek is, majd bemutatlak valamelyiknek, aztán elfelejted azt a hülyét! - mondta mosolyogva.
- Jaj még csak az kéne! Kihagyom kösz. - nevettem.

Kicsit még hülyültünk Elliéknél, majd hazamentem, fáradtságra hivatkozva, de csak nem igen bírtam nézni, ahogy boldogok. Persze, örülök, hogy a legjobb barátnőm boldog, de eszembe jut a nyár, ami viszont már nem olyan jó... Merengtem még a múlt eseményein egy ideig, majd este megint sírva aludtam el, a közös számunkat hallgatva...

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.